2017-05-24

Grundvívó a Várban

Az OSZK dísztermében a könyvtár egyik osztályvezetője múlt csütörtökön úgy vezette fel a grundvívásról szóló előadást, hogy a Széchényi Könyvtárban eddig még nem mutattak be e-könyvet, de még vívókönyvet sem. Legalábbis emberemlékezet óta erre nem került sor a budavári palota sokat látott falai közt. Némi öniróniával azt mondhatnánk, hogy pont a kivételes vívástörténeti esemény súlyát átérezve döntöttek sokan úgy, hogy távol maradnak. ;-D Így kimondottan értékessé vált a hallgatóság minden egyes tagja, aki jelenlétével, kérdéseivel, közreműködésével, vagy támogató megjegyzéseivel járult hozzá a könyvbemutató sikeréhez. Különösen jól esett az egyik kedves vívókollega jelenléte, akivel az elmúlt években kifejezetten jókat tudtam beszélgetni, vívni, versenyezni. (Csak azt sajnálom, hogy a távolság miatt nem tudott kialakulni egy szorosabb baráti kapcsolat.)

Mivel kiváló volt a szervezés, meg az előkészítés, így az előadás teljesen zökkenőmentesen zajlott. Korábban már három helyen - egy miskolci fiókkönyvtárban, a Miskolci Bölcsész Egyesületben, meg az egyetemi könyvtárban - próbáltam el az egészet. Nagyon kellemes flow állapotban voltam, jól tudtam figyelni a hallgatóság apró válaszreakcióira.

A végén volt egy rövid, pár perces rész, amikor a bátor jelentkezők kipróbálhatták - milyen érzés megtapasztalni a grundvívás alapjait. Erre kitaláltam egy hasonlatot: „Kedves Hallgatóság! Amit most fognak látni, az kb. olyan, mintha valakinek megmutatnák a sakkbábuk helyét a táblán, ismertetnék a szabályokat, esetleg egy-két klasszikus megnyító lépést. Ehhez képes maga a játék egy végtelenül összetett élmény! Megközelítőleg így viszonyúl egymáshoz ez a játékos „vívólecke” meg a grundvívás tényleges komplexitása és élvezeti szintje.” Végül olyan élvezetesre sikerült a rövid bemutató, hogy teljesen felesleges volt bármit is magyarázni. Ez csak azért sikerülhetett, mert partnerként egy nagyon lelkes srác jelentkezett, aki 3 éve gyakorolja az olimpiai kardvívás. Így neki nem kellett elmagyaráznom alapdolgokat (vívóállás, lépés, kitörés), hanem rögtön az érdekesebb akciókra koncentrálhattunk. Mutattam pár - számára is - szokatlan akciót (lábtámadás, sikeres hárítás utáni penge beforgatást), amivel egyáltalan nem találkozhat az olimpiai változat gyakorlása során.

Számomra szokatlan módon kimondottan sokat kérdezett a hallgatóság. Erről majd egy másik írásban szeretnék beszámolni.

A rendezvényről írtam egy rövid összefoglalót a vívótopikba, illetve a kedves vívókollega visszajelzése is megjelent ott. Az előadás során felhasznált képek felsorolását egy külön bejegyzés tartalmazza majd.

http://www.oszk.hu/rendezvenyek/tortenelmi-kardvivas-alapjai-konyvbemutato

No comments:

Post a Comment