2016-09-01

Grundvívás 1908-ban?!

Lassán elhalóban a riói olimpia utáni zsongás, minden érmesünket legalább... szóval sokszor láthattuk már a tévében. A kiváló vívóink szereplését számtalan helyen méltatták nálam komolyabb szakemberek, de érdekességként felidéznék egy olyan olimpiát, amikor nem a szegény távúszók, evezősök stb. morogtak cifrákat az orruk alatt a szervezés hiányosságai miatt, hanem a vívóink.

Az első londoni olimpia házigazdái eléggé lazán és bámulatos magabiztossággal számoltak be vívóversenyek lebonyolításáról: „Az erre a célra alkalmazott sátor (...) hűen illusztrálta, hogy a vívóversenyek szabadtéren történő megrendezése a mi sajátos klimatikus viszonyaink között tökéletesen megoldható.” Na, pont a tökéletes jelző lenne az utolsó dolog, ami eszébe jutna a korabeli vívóknak, ha megkérdeznénk őket, milyen is volt a szabadban vívni azon az olimpián. (Valószínűleg, pont annyira volt tökéletes, mint a riói olimpia szervezése vagy az ottani Trutymó-öböl vízminősége.)

A tényleges körülmémyekről Nagy Béla vívó, újságíró, sportszervező számolt be: „... Megvallom, rendkívül aggasztott a talaj és a szabad levegő kérdése. Vívóink zárt helyhez, sima talajhoz vannak szokva, nagy kérdés volt, hogy képesek lesznek-e szabadban, kavicsos, göröngyös földön dolgozni. (...) Két párhuzsamos, kavicsozott kerti utat készítettek, mintegy 60 méter hosszút, ebből 24 méter volt egy-egy mérkőző pár számára, a többi középen átjáró volt. (...) A vívóporondok felett magasan keskeny ponyvatető húzódott, egyébként oldalfalak nélkül. (...) Már ekkor láttam, hogy a hengerezett talaj az első néhány asszó után teljesen felbomlik, úgyhogy biztos mozgás a keletkezett hepehupák miatt szinte lehetetlen... Egyébként mi voltunk az egyetlen idegen nemzet, amely Londonban a verseny előtt a puszta földön, szabadlevegőn is edzett... Az egyéni verseny rettenetes időben kezdődött. Esett az eső, fújt a szél, a talaj egészen felázott, a vastag sár a cipőre ráragadt, a Londonban vásárolt kötéltalpú cipőink se voltak még rendben, vívóink, akik a szabadtéri víváshoz nem voltak hozzászokva, külföldön divatos, drága nagy vívóköpenyegekkel sem rendelkeztek, teljesen összeáztak, összefáztak, volt nátha, köhögés bőven.” [Gallov, 49-50. o.]

Gallov Rezső: Londoni olimpiák: 1908 - 1948 - 2012. Kossuth Kiadó, 2011.

Ui.:
Természetesen a bejegyzés címe - némileg - megtévesztő, hiszen 1908-ban még nem volt grundvívás, viszont bajnokaink olyan körülmények között vívtak, hogy még a legigénytelenebb grundvívó is nagyokat morogna mérgében az akkori szervezők - majdnem brazil - „lazasága” miatt.

No comments:

Post a Comment