2016-05-16

Őstéma

   „A világ legtermészetesebb dolga, hogy egy magára valamit adó közösség (...) számon tartja múltjának eseményeit és kíváncsisággal fordul a velük kapcsolatos új ismeretek felé. Különösen egy olyan országban, mint a miénk, ahol az elmúlt évtizedekben nem különösebben ösztönöztek elmélyült önismeretre bennünket. Nyilván ebből a „lefojtottságból” és az „inga visszalendüléséből” is ered, hogy a magyar múlt e korszaka iránt ma tömeges érdeklődés mutatkozik, ezt sokán igyekeznek kielégíteni. Olyanok is, akik ehhez nem rendelkeznek megfelelő felkészültséggel, vagy ha igen, a tudományos fegyelmet és etikát félrehajítva fantasztikumokkal tömik a kevésbé tájékozott olvasó fejét. Sokuknak kedvenc foglalatossága, hogy a téma hivatásos kutatóit, kivált az MTA tudósait, érdektelenséggel, tudatos megtévesztéssel és a fényes magyar múlt eltagadásával vádolják. Egyre többször hallani olyan követeléseket, hogy a kormány állítson fel magyar őstörténet-kutató intézetet, amely végre „hitelesen mutatná be” eleink legkorábbi történetét.
   A valóságban a magyar tudományosság még a legnehezebb időkben is rengeteget tett a magyar őstörténet titkainak fellebbentéséért, és ma is szervezett formában folyik őstörténetkutatás az MTA-n belül. 2012 februárjában az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjában létrehoztuk - hivatalos nevén - az „Őstörténeti  témacsoport”-ot, amely valójában egy őstörténeti intézet szerepét tölti be, és az ország legkiválóbb kutatót tömöríti.
   Ebben a közösségben született meg a gondolat, hogy a szigorúan vett tudományos kutatás és publikációk mellett (...) indítsunk el egy olyan könyvsorozatot, amelyben az egyes szakterületek (régészet, politikatörténet, nyelvészet stb.) legújabb eredményeit tennék közzé mindenki számára élvezhető formában, ahol a szöveg és a kép egymás mellett és egyenrangúan beszél arról, honnak jöttek, hol és hogyan éltek, mit viseltek és ettek, vagy hogyan harcoltak elődeink. (...)

   Tisztelt Olvasó! Olyan könyveket akarunk az Ön kezébe adni, amelyek a tényeket tiszteletben tartva és fantazmagóriák nélkül is épp elég izgalmasnak és különlegesnek láttatják az éppen feldolgozott témát. Arra kérjük, hogy ha jelen munkánk  elnyerte tetszését, keresse a következő kötetet is, és adja tovább a jó hírét” - írta 2014 szeptemberében Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója az első kötet bevezetőjében.

   Tisztelt Szerzők és Szerkesztők!
Elnyerte. Köszönöm a színvonalas munkát, pompás rajzokat és az igényesen elkészített térképeket. Továbbadtam a könyvek jó hírét. Várom a folytatást!
Egy lelkes olvasó.                  

A sorozat - Magyar őstörténet - eddig megjelent kötetei (Bp., Helikon):

No comments:

Post a Comment