2015-03-29

Március 15. (2.)

 Az előző bejegyzésben pont a legérdekesebb résznél hagytuk abba: már megkaparintottuk a szablyákat és egy rövid bemelegítés után elkezdtük a gyakorlást. Egy ilyen rendezvényen már a kardok kézbevétele sem tartozik a legegyszerűbb feladatok közé. Mindig van 1-2 lelkes kissrác, aki megmarkol egy neki tetsző szablyát, megáll egy fával szemben és perceken keresztül képes arra, hogy teljesen átszellemülve "kardozzon". Ilyenkor hiába rimánkodik az anyukája: "De mennünk kell... De a bácsi is szeretné megnézni!.. De elkésünk...", ő csak kardozik-kardozik, közben a fantázia szárnyán valahova nagyon messze kerül a mindennapok nyüzsgéséből. Egyszer majd meg kellene kérdezni, hogy ilyenkor mi jár a fejében...

 Mivel a szablyáknak volt rendes hegye, nem kellett túl sokat gondolkozni azon, hogy a gyakorlás közben ne legyen szúrás. Szerencsére voltunk annyira előrelátóak, hogy hoztunk megfelelő kesztyűket, így nem kellett azzal foglalkozni, hogy a pengék kissé rozsdásak és sorjásak. Ugyanakkor kimondottan örültem a kosaras szablyának, mivel egy ilyen acélkosár tényleg sokkal hatékonyabban védi a vívó kézfejét, mint a sima markolatkengyel. Az is jó volt, hogy lekerekítették a jobb minőségű acélból készült penge élét.

 Találtunk egy elfogadtató részt a járdán, megosztottuk a napot [1]. Megálltunk egymástól középtávolságra terc vívóállásba, aztán hátraléptem egyet a biztonság kedvéért és kértem egy mellvágást. Kellemesen lehetett kvartvédéssel hárítani, ilyen eszköznél már nincs visszapattanás, mint a párnázott gyakorlóknál. A védés után egy átvitellel simán át lehetett menni szekond kötésbe, eltolni a pengét, belépni és bal kézzel ráfogni az edzőtárs fegyveres alkarjára. Pompásan "tapadtak" a pengék körzéseknél is. Élmény volt gyakorolni! Megismételtük kvartmeghívással és oldalvágással. Ha lett volna fejvéd, akkor a fejvágást is megkockáztattam volna, de így inkább kihagytam. Legalább egyszer éreztem azt, hogy a támadó pengéje elakadt a legénységi markolatkosár egyik lyukában, kétszer vagy háromszor sikerült elkapnom a másik pengét a markolatkengyeles szablya egyik nyúlványával [2] és megtartani. Ilyenkor a hegy beszorult a pengém lapja és a nyúlvány köze, innen már nem volt menekvés.

 Nagyon kellemes élmény volt az egész, a gyakorlás közben igen-igen figyeltünk és vigyáztunk egymásra. Csak egyetlen apró koccanás történt az iskolázás során: a pengém alig távolodott el a vívóvonaltól és nem túl gyorsan mozgott befelé a párom kézfeje irányában, ennek ellenére még napokig érezte a hüvelykujja első ujjpercét, amit egyáltalán nem védett a kengyel. Két gombóc finom fagylalttal sikerült némileg kiengesztelni a páromat.

 Később a múzeumban az egyik ismerős tárlatvezető mondta, hogy látta ám a huszártáboros bemutatónkat. Először arra gondoltam, hogy majd titokzatosan mosolygok és ráhagyom, de végül azért hozzátettem, hogy nem bemutató volt, hanem csak gyakoroltunk. Nem az volt a cél, hogy bárkit is szórakoztassunk, csupán éltünk a lehetőséggel és belekóstoltunk az igazi szablyákkal történő vívásba. Egy kicsit.

  Kellő körültekintéssel és megfelelő tapasztalattal mindenképp érdemes kipróbálni!
_______________________________________________________

1. Egy érdekes vívókifejezés a Schwabenspiegelből (?) - a középkori sváb istenítéletek szabályozó kódexből -, amikor a párviadal kezdetén a felek úgy lettek felállítva, hogy a napfény egyikük számára se jelentsen hátrányt vagy előnyt (egy kelet-nyugat irányú vívóvonal mentén). 

2. A keresztvasból a penge hegyével azonos irányba kiálló, a penge lápjával párhuzamos lekerekített nyúlványok (a penge és a nyúlványok közötti távolság kb. 4-5 mm). Az angol nevük langets.

No comments:

Post a Comment