2015-03-29

Március 15. (2.)

Az előző bejegyzésben pont a legérdekesebb résznél hagytuk abba: már megkaparintottuk a szablyákat és egy rövid bemelegítés után elkezdtük a gyakorlást. Egy ilyen rendezvényen már a kardok kézbevétele sem tartozik a legegyszerűbb feladatok közé. Mindig van 1-2 lelkes kissrác, aki megmarkol egy neki tetsző szablyát, megáll egy fával szemben és perceken keresztül képes arra, hogy teljesen átszellemülve "kardozzon". Ilyenkor hiába rimánkodik az anyukája: "De mennünk kell... De a bácsi is szeretné megnézni!.. De elkésünk...", ő csak kardozik-kardozik, közben a fantázia szárnyán valahova nagyon messze kerül a mindennapok nyüzsgéséből. Egyszer majd meg kellene kérdezni, hogy ilyenkor mi jár a fejében...

Mivel a szablyáknak volt rendes hegye, nem kellett túl sokat gondolkozni azon, hogy a gyakorlás közben ne legyen szúrás. Szerencsére voltunk annyira előrelátóak, hogy hoztunk megfelelő kesztyűket, így nem kellett azzal foglalkozni, hogy a pengék kissé rozsdásak és sorjásak. Ugyanakkor kimondottan örültem a kosaras szablyának, mivel egy ilyen acélkosár tényleg sokkal hatékonyabban védi a vívó kézfejét, mint a sima markolatkengyel. Az is jó volt, hogy lekerekítették a jobb minőségű acélból készült penge élét.

Találtunk egy elfogadtató részt a járdán, megosztottuk a napot [1]. Megálltunk egymástól középtávolságra terc vívóállásba, aztán hátraléptem egyet a biztonság kedvéért és kértem egy mellvágást. Kellemesen lehetett kvartvédéssel hárítani, ilyen eszköznél már nincs visszapattanás, mint a párnázott gyakorlóknál. A védés után egy átvitellel simán át lehetett menni szekondkötésbe, eltolni a pengét, belépni és bal kézzel ráfogni az edzőtárs fegyveres alkarjára. Pompásan "tapadtak" a pengék körzéseknél is. Élmény volt gyakorolni! Megismételtük kvartmeghívással és oldalvágással. Ha lett volna fejvéd, akkor a fejvágást is megkockáztattam volna, de így inkább kihagytam. Legalább egyszer éreztem azt, hogy a támadó pengéje elakadt a legénységi markolatkosár egyik lyukában, kétszer vagy háromszor sikerült elkapnom a másik pengét a markolatkengyeles szablya egyik nyúlványával [2] és megtartani. Ilyenkor a hegy beszorult a pengém lapja és a nyúlvány köze, innen már nem volt menekvés.

Nagyon kellemes élmény volt az egész, a gyakorlás közben igen-igen figyeltünk és vigyáztunk egymásra. Csak egyetlen apró koccanás történt az iskolázás során: a pengém alig távolodott el a vívóvonaltól és nem túl gyorsan mozgott befelé a párom kézfeje irányában, ennek ellenére még napokig érezte a hüvelykujja első ujjpercét, amit egyáltalán nem védett a kengyel. Két gombóc finom fagylalttal sikerült némileg kiengesztelni a páromat.

Később a múzeumban az egyik ismerős tárlatvezető mondta, hogy látta ám a huszártáboros bemutatónkat. Először arra gondoltam, hogy majd titokzatosan mosolyogok és ráhagyom, de végül azért hozzátettem, hogy nem bemutató volt, hanem csak gyakoroltunk. Nem az volt a cél, hogy bárkit is szórakoztassunk, csupán éltünk a lehetőséggel és belekóstoltunk az igazi szablyákkal történő vívásba. Egy kicsit.

Kellő körültekintéssel és megfelelő tapasztalattal mindenképp érdemes kipróbálni!

1. Egy érdekes vívókifejezés a Schwabenspiegelből (?) - a középkori sváb istenítéletek szabályozó kódexből -, amikor a párviadal kezdetén a felek úgy lettek felállítva, hogy a napfény egyikük számára se jelentsen hátrányt vagy előnyt (egy kelet-nyugat irányú vívóvonal mentén). 

2. A keresztvasból a penge hegyével azonos irányba kiálló, a penge lápjával párhuzamos lekerekített nyúlványok (a penge és a nyúlványok közötti távolság kb. 4-5 mm). Az angol nevük langets.

2015-03-26

Március 15.

Március 15-e pompás alkalom arra, hogy egy vívó jobban megismerje a korabeli szablyákat. Ilyenkor ingyenesen látogathatóak a múzeumok és sok helyen tartanak fegyverbemutatókat, ahol ténylegesen kézbe lehet venni a szabadságharc kori eszközöket. Ezenkívül számos hagyományőrző csapat is megjelenik az ünnepi rendezvényeken, bemutatva a korabeli tábori életet. Mindez remek alkalom ahhoz, hogy alaposan megvizsgálhassunk egy-egy adott szablyát: pontos méretek (hossz, pengevastagság, fokél), tömeg, súlypont, sérülések stb.

Az idén a lengyel légió táborát néztük meg. Egy nagyon hajlékony tiszti kardot mutattak az érdeklődőknek, kihangsúlyozva, hogy a penge mennyire rugalmas és teljesen visszanyeri eredeti alakját. Sajnos ez egy modern díszkard volt és szinte alkalmatlan a szúrásra. A másik egy igen nehéz lovassági szablya volt, amit nem igazán tudnánk cizellált víváshoz használni, annál alkalmasabb lenne hárítások erőszakos "átvágására", elsöprésére, illetve a korabeli zsinóros, sok gombos ruházaton keresztül történő sebzésre.

Sokkal izgalmasabb élményeket nyújtott a huszártábor. A hagyományőrzők élték "szokásos" életüket: kedélyesen beszélgettek, sörözgettek, bográcsban főztek, ellátták a lovaikat és - szerencsére - nem sokat törődtek a látogatókkal. A lovak számára elkerített részen, az egyik fa tövében le volt támasztva két szablya: egy kissé megviselt modern másolat, markolat-kengyeles, agancsborítású fogantyúval és egy korabelinek látszó kosaras szablya (M1861-vagy M1869, legénységi kosárral és csuklószíjjal). A korabeli penge sokkal jobb állapotban volt, mint a másolaté.

A párommal már készültük erre a látogatásra, elhoztuk azokat a kesztyűket, amiben vívni szoktunk. Haladéktalanul birtokba vettük a békésen támaszkodó szablyákat és elkezdtünk gyakorolni!

Erről bővebben a következő részben.

2015-03-20

Bolyai a párbajhős?!

Újra és újra előbukkan az a történet, amelyben Bolyai János párbalyozik 13 vagy 17 császári tiszttel, megöli vagy csak simán összekaszabolja őket, miközben rajta egy karcolás sem esik. Azon már meg sem lepődünk, hogy az összes párbaj egy napot történik és a magyar matematikus alig pihen, legfeljebb egy keveset hegedül két vívás között.

Az egyik alapváltozat:
"A hagyomány szerint Bolyai János mérnökkari tisztként egyszer konfliktusba került egy nehézlovassági ezred teljes tisztikarával, aminek eredményeként mind a tizenhármukat kihívta kardpárbajra. Az akkori értékrend szerint a vértes ezredek német tisztikara számított a hadsereg elitjének, akik szinte kivétel nélkül az udvarhoz közelálló arisztokrácia tagjai voltak. Mérhetetlenül lenéztek minden más fegyvernemet, az európai viszonylatban is kiválóan képzett mérnökkart is, így valószínűleg különösebb aggodalom nélkül tekintettek a párbaj elé, különösen, amikor meghallották a kért feltételeket.

Bolyai két dolgot kötött ki: egy napon kis szünetekkel egymás után verekszik meg velük, s két menet között pihenésképpen játszhat egy kicsit a hegedűjén. Azt nem tudni, hogy Bolyai közismerten kiváló vívótudása, vagy hegedűjátéka sokkolhatta jobban az ellenfeleit, de valamennyit lábbal előre vitték le a pástról. Állítólag akkora szégyen lett a dologból, hogy az egész alakulatot összepakolták és átköltöztették a birodalom másik végébe
."

Ezzel szemben a valóság egy kicsit más, nem annyira színes, mint egy legenda, de ennek ellenére szintén érdekes. „Az mese, hogy János annyiszor párbajozott, hogy alig „maradtak ép fülek Bécsben”. Egyetlenegy dokumentum vagy szavahihetõ visszaemlékezés sem maradt fenn, ami igazolná, hogy Jánosnak több párbaja lett volna, mint egy „hivatalban” lévõ tisztnek. Önéletrajzában maga is megírja, hogy nagyon elavult és túlhaladott dolog a párbaj. Tisztjelölt korában (kadétnövendékként) néhány párbaja lehetett. Önéletrajzában olvashatjuk: „több ízben volt kedvetlen összejõvésem s kardra hivattam, mi mellett azonban szerencsésen elkerültem minden tetemes sértést. Én magam csakugyan (egy esetet még az akadémián, kadet koromban kivéve...) senkit ki nem hívtam” [2]. Marosvásárhelyen egy párbaja sem volt. Az pedig, hogy az édesapját kihívta volna párbajra, a legnagyobb hazugság. Ezt a tiszti szabályzat tiltotta és János matematikai pontossággal betartotta a szabályzatot, a tiszti becsület tételeit.”

Hints Dánielné visszaemlékezései szerint János el-eljárt a marosvásárhelyi tiszti vívóterembe, de miután mindig õ gyõzött és észrevette, hogy ezért nem látják szívesen, többet aztán oda se ment el.”

Kiss Elemér – Oláh Gál Róbert: Bolyai János ismeretlen arca

   2017-ben azzal lehetne  kiegészíteni ezt a bejegyzést, hogy Bolyai apja leginkább a párbajtól és a nőktől féltette a fiát. [1] Talán nem véletlenül, hiszen az Üdvtan mellekletében Bolyai János így írja le a nemiséggel folytatott küzdelmeit: „...vég-célomat csak-ugyan, meg Istennek hála! nem feledtem el, ’s néha hónapokig, sőt évekig is mind tisztán (szüzen) éltem: időről időre még is nem tudtam egészen meg-győzni a’ nemben [nemileg] bü’ [bűvösnek, igézőnek] ostromát...”, meg „oly erősen szerentsés azonban még eddig, Isten ’s nagy vigyázatom után, voltam hogy leg-alább minden franctól [syphilistől] tisztán maradtam, mi-is ma nagy ritkaság. Olykori e’beli félre-lépéseimnek egészségem gyengülése, el-rontására nézve elég kárát is tapasztaltam’s tapasztalom...”. (Önjellemzés) [2]

   Kutatásai során Czeizel Endre sem talált olyan adatokat, melyek alátámasztották volna Bolyai gyakori párbajozását. „Ugyanakkor érdemes kiemelni, hogy évfolyamának legjobb vívója volt, bár az életrajzaiban említett »rengeteg« párbajnak nincs bizonyítéka. Sőt, Bolyai János írásaiban ezt az értelmetlen virtuskodást igencsak kárhoztatta.” Czeizel Endre: Tehetség / talentum - Jó szerencse, semmi más? Bp., 2015. 173. o.
__________________________________________

1. Benkő Samu:
   „A nők különös helyet foglalnak el a két fiatal férfi életében, és az apai szem ezt mindkettőjüknél észrevette: ha Széchenyi Ferenc arra inti fiát, hogy „fiam, óvakodj mindentől, de legkivált a játéktól és a táncosnőktől”, akkor Bolyai Farkas azt írja az övének: „én téged a duellumtől féltelek leginkább s a fejérnépektől”. Szenvedélyeik féken tartására mindketten személyükre szabott magatartásfilozófiát dolgoztak ki. Az önelemzés önfenntartó elemmé válik mind kettőjüknél. Igyekeztek papírra vetni lelkük minden rezdülését: a naplóíró Széchenyi és az Üdvtan utópiáját számtalan önéletrajzi feljegyzéssel színesítő Bolyai ugyanis mindig papír fölé hajolva, kezében tintába mártott tollal (némelyek szerint grafomániás buzgalommal) teremtett rendet, s keresett meg nyugvást szenvedélyektől zaklatott lelkivilágában.” Benkő Samu: Bolyai és az Akadémia. Magyar Tudomány, 2010/6.

2. Bolyai János önjellemzése. Részletek az Üdvtan-hoz készült önéletrajzi jegyzetekből
    VI. évfolyam 12. szám · 2002. december

2015-03-18

...régi kardunk

Horváth Géza: Ide veled, régi kardunk!  Filmkapu Kft., 2014

A könyv rövid ismertetője:  Régi dicsőségünk, régi sérelmek
http://mno.hu/sport/regi-dicsosegunk-regi-serelmek-1258944

Tartalom

1. Bevezető / 9

2. A klasszikus kardvívás / 15

3a. Pszichológia, viselkedés-lélektan / 78 (*)

3b. Erkölcs, etika, törvény / 91 (*)

4. Környezetünk / 95 (*)

5. Jövőnk / 99 (*)

6. Politika, világgazdaság / 103 (*)

7. Mi magyarok (*)

7a. Származásunk / 115 (*)
7b. A magyar nyelv / 123 (*)
7c. Néhány szó a magyar költészetről / 125 (*)
7d. Ne haragudj ránk, Európa / 130 (*)

8a. Az un. "modern" kardvívás kialakulásának és az 50 éves magyar kard-hegemónia
     elvesztésének okai / 142

8b. A szovjetek és a lengyelek szerepe a kardvívás "elmodernizálásában" / 214

8c. A klasszikus és a "modern" kardvívás összehasonlítása / 224

8d. Javaslatok a zsűrizés megreformálására / 234

9. A Gerevich klubok / 240

10. Utószó-helyett / 252 (1/2 *)

* A könyv témájához - vívástörténelemhez - alig kapcsolodó filozófiai eszmefuttatások.

2015-03-16

Edzett pengék (2.)

Részletesebb tartalom.

Edzett pengék - A Magyar Királyi Honvéd Toldi Miklós Sporttanár és 
Vívómesterképző Intézet története

Pézsa Tibor rövid ajánlása (2014. március) / 5

Máday Norbert: Az utolsó Toldi / 6
Máday Norbert: Semmi és minden (2014. február 16.) / 7

A SPOTI parancsnoksága: A magyar kardvívás múltja és jelene / 8
Magyar Katonai Szemle (MKSZ), 1934

Máday Norbert: A Magyar Királyi Honvéd Toldi Miklós Vívómesterképző Intézet parancsnokainak és mestereinek életrajza / 16
1. Rády József (1884-1957)
2. Novákovics Béla (1886-1976)
3. Béldy Alajos. A Toldi szellemi atyja
4. Somfay Elemér (1898-1979)
5. Borsody László (1873-1939)
6. Szűts János (1904-1976)
7. Piller György (1899-1960)
8. Balogh Béla (1911-1968)
9. Tomanóczy Gusztáv (1884-1948)

Tomanóczy Gusztáv: A SPOTI ismertetése / 31
MKSZ, 1933

Piller György: A magyar vívósport nemzetközi helyzete / 37
MKSZ, 1931

Tomanóczy Gusztáv és Gellér Alfréd: Kardvívás (1943) [1] / 40

Maszlay Lajos: A "vívás" és a versenyvívó / 132
MKSZ, 1935

Balogh Béla: A vívás oktatásáról, különös tekintettel 
néhai Borsodi László rendszerére / 139
MKSZ, 1941; Balogh Béla vívómester gyakornok

Szűts János: A francia vívósportról / 144
Szűts János vívómester [2]

10. Filotás Ferenc (1874-?) életrajza / 156

Filotás Ferenc: Győzelmek a vívásban - kié a jövő? [3] / 157

Megérdemelve, de soha meg nem kapva / 160
____________________________________

Szerző:            Máday Norbert
Szerkesztők:    Balog Imre, Fenyvesi Csaba, M. Tárnok Tünde

Saját jegyzetek:
1. Tomanóczy Gusztáv, Gellér Alfréd: A vívás kézikönyve. 1942
2. MKSZ, 1938 (8. évfolyam, 4. negyedév); Szüts János segédvívómester
3. MKSZ, 1934 (4. évfolyam, 1. negyedév); Filotás Ferenc ny. ezredes

2015-03-12

Tary Gizella

Elkészült a wikipédiás szócikke.

"Tary Gizella (Szolnok, 1884. november. 19. - Budapest, 1960. február 8.) színésznő, tőrvívó, olimpikon, a női vívás hazai úttörője és népszerűsítője, írónő. Az első magyar tőrbajnoknő, az első magyar vívómesternő.[1][2]

Életútja
Szolnokon született egy tízgyermekes kisiparos-asztalos családban, tizenegy éves korában már apja műhelyében dolgozott.[2] Húszévesen beíratkozott Rákosi Szidi magán színésképző iskolájába, amit három év múlva el is végez, jeles eredménnyel.[2] A színiiskolában Lovass Gyula vívómestertől sajátította el a vívás alapjait, a „kottázott” fegyverforgatás elemeit. Később beíratkozott Fodor Károly híres vívóintézetébe.

A Rákoskeresztúri köztemetőben (Budapest) van eltemetve.[3]

Sportpályafutása
1909-ben megnyerte a Pozsonyban megrendezett első magyar női tőrvívóbajnokságot. A pozsonyi siker után másfél évtizedig nem versenyzett. Néhány hónappal a párizsi olimpia előtt elkezdi a felkészülést Italo Santelli segítségével.[4] Mivel nem talált megfelelő női ellenfeleket, többnyire férfiakkal edzett. Az 1924. évi nyári olimpiai játékok tőrvívás egyéni számában 6. helyezést ért el. Ezzel Tary Gizella lett az első magyar női pontszerző olimpikon. Női tőrvívásban 9 nemzet 25 sportolója indult: 4 dán, 4 francia, 4 brit, 3 holland, 3 svéd, 3 svájci, 2 amerikai, 1 magyar és 1 lengyel. Azon az olimpián tíz – kilenc férfi és egy nő – vívó képviselte Magyarországot. A magyar vívók összesen egy első, egy második, két harmadik, egy negyedik és egy hatodik helyezést értek el, és ezzel huszonnégy olimpiai pontot szereztek.

„Alig ismertem, pár szónál többet soha nem beszéltünk egymással. Valaha a Santelli-teremben láthattam gyakorta, vívás közben, a tehetség, a rutin és ötletesség játékos tobzódásával, pusztán a vívás élvezetéből, a sport művészetéért forgatva fegyverét, vagy amikor groteszk-tréfásan vívóink ismert mozdulatait parodizálta.”

– Syposs Zoltán (1907-1989) sporttörténész"

http://hu.wikipedia.org/wiki/Tary_Gizella

A 1924. játékok során a D-csoportból (3., 3 győzelem, 2 vereség, 17 adott találat, 20 kapott) került a középdöntöbe, ahol a B-csoportban (3., 3 győzelem, 2 vereség, 18 adott találat, 18 kapott találat) vívott és továbbjutott a döntöbe (6., 0 győzelem, 5 vereség, 6 adott találat, 25 kapott). Akkor Tary 39 éves volt, de volt nála idősebb versenyző is, a dán Yutta Barding (43). Ennek ellenére Barding 5:2 nyert vele szemben a döntöben. Egy másik érdekesség: Ellen Osiier, a versenyszám olimpiai bajnoka úgy nyert, hogy az összes mérkőzését megnyerte (negyed-, közép-, döntő).

http://en.wikipedia.org/wiki/Fencing_at_the_1924_Summer_Olympics_%E2%80%93_Women%27s_foil

2015-03-06

Taktikai


Taktikai táblázat Szabó László A vívás és oktatása c. könyvéből, A taktika és oktatása fejezetből, ahol elég részletesen kerül megtárgyalásra a téma (részletesebben [SZ, 244-259]).


2015-03-03

Francia huszár



"Le poignet en Quarte"  = kézhelyzet (kvartban?)
"Moulinet a droite"        = ívlendítás jobbra