2018-01-18

Hunni ante portas!

  Manapság bizonyára ezzel a rossz latinsággal [1] megfogalmazott kiáltással figyelmeztetik egymást a közelgő hun hordák érkezésére a finnugrisztika „omladozó” fellegvárának (tudományos) őrei, a Neparáczki-féle PhD dolgozat tavalyi védését követően. Igen ritkán fordul elő, hogy egy doktori disszertáció ilyen közérdeklődést, jelentős sajtóvisszhangot váltson ki. Ez egyértelműen a témaválasztásnak és a dolgozat (talán túlzottan) merész következtetéseinek köszönhető.

  A dolgozat pontos címe: A honfoglalók genetikai származásának és rokonsági viszonyainak vizsgálata archeogenetikai módszerekkel.


Eredmények
  A disszertációból kiderül, hogy honfoglalás kori temetőkből - a karosiakból (I., II., III.) is - vett minták mitokondriális DNS-ét (mtDNS) vizsgálták a legmodernebb módszerekkel. [2] Az ásatag anyagminták elemzése komoly körültekintést és odafigyelést igényelt, mivel igen könnyen megtörténhet a fogakból nyert, 50-300 mg-os örlemények szennyezése modern DNS-el. Összesen 89 lelet került kielemzése, a kutatók a teljes mtDNS genom szekvenciáját meghatározták, így pontsabban tudták megállapítani a csontvázak haplotípusát. Ezek vitathatatlan eredmények!
  A honfoglalás kori minták feldolgozásával elkészített 54 filogenetikai fa alapján lett megfogalmazva az alábbi összefoglaló: „A minták nagy része egészen egyértelmű származást mutatott, 31%-uk Kelet-Belső Ázsiából, 28%-uk skandináv-germán népektől származó szekvenciákkal adott közeli megfelelést. A minták 6%-a mutatott nagy valószínűséggel kaukázusi-közel-keleti származást.” (59-60. o.) [3]

Vitatható állítások és következtetések

  Az alábbi állításokkal kapcsolatban több szakember fogalmazott meg kritikát.

  „Az egyik egy Belső Mongóliából származó bargut, a másik egy tatár egyéntől származik, és a a távolabbi találatok is ugyanazon népekbőltatárokból és kínaiakból származnak. A ma Kelet-Európában élő tatárok Mongóliából származnak, és csak a tatárjárás idején kerültek maihelyükre. Fontos megemlíteni, hogy ugyanabba az alcsoportba tartozik egy ásatag hun minta Magyarországról (Vezér utcai lelet). Ezek alapján nagyon valószínű, hogy a Karos-I/3 és Karos-I/5 honfoglaló minták anyai vonalon Belső-Ázsiából származnak, és a hun találat azt is valószínűsíti, hogy ázsiai hun felmenővel (Xiongnu) rendelkeztek.” (55. o.)

  „Adataink összességében ellentmondanak a honfoglalók lehetséges finnugor származásának, és sokkal inkább összeegyeztethetők azok hun(Xiongnu = ázsiai hun) származásával.” (67. o.)

  „A mi adataink közvetlen genetikai bizonyítéknak tekinthetők arra vonatkozóan, hogy az európai hunok Xiongnu eredetűek.” (67-68. o.)

  „A genetikai eredmények alapján Árpád népe a kelet-európai sztyeppén maradt vagy oda vissza-vonuló hunok egyik ága lehetett.” (67. o.)

  Nyelvészkedés... „Ezt azért tartjuk helyénvalónak, mivel a jelenlegi hivatalos álláspont a magyar nyelv Kárpát-medencébe érkezését egyértelműen a honfoglalókhoz köti. Eredményeink alapján ez a lehetőség csak akkor áll fenn, ha a magyar és hun nyelveket azonosnak tekintjük. A hunok nyelvét azonban a török nyelvek közé sorolják, és a nyelvészeti vizsgálatok igen komoly, ismeretlen néptől származó török eredetű szót azonosítottak nyelvünkben. Adataink alapján ez a réteg biztonsággal a hun nyelvből származtatható.” (69. o.)

Érdekességek
  Neparáczki kutatása szerint a karosi két leggazdagabb - legtöbb díszes melléklettel ellátott (veretes szablya, készenléti íjtegez stb.) - sírban nyugvó hogfoglalók testvérek lehettek (II/52., III/11.).

  A következő bejegyzésben a doktorival kapcsolatos kritikai észrevételeket fogom felsorolni, illetve azokat a cikkeket szeretném bemutatni, amelyekben elismerően írtak Neparáczki Endre disszertációjáról.
_______________________________________
  1. Hannibal ad portas szállóige parafrázisa.
  2. Az archeogenetikai kutatások területét az utóbbi néhány évben forradalmasította az újgenerációs szekvenálás (NGS) módszer alkalmazása.” (22. o.)
  3. Skandináv összetevő: ruszok (varegok) vagy gótok?
  4.  „Kijelenthető, hogy a korábban rendelkezésre álló források értelmezésében a történész, nyelvész és régész kutatók elérték a lehetséges határokat. A meglévő honfoglalás kori leletek és történeti adatok többsége feldolgozásra került...” (6. o.) Nos, ha felidézzük a honfoglalás kori temetők feltártsági mutatójának Makkay- vagy Vékony-féle becslését (0,25%, ill. 0,50%-os feltártság), akkor könnyen belátható, hogy a régészet távolról sem érte el a lehetséges elméleti határt.

2018-01-12

Évkezdő

Három csodás kard [1]

  Ezek a fegyverek Észak-Oszétiban kerültek elő a földből, szerencsére régészeti feltárások során: A - egyélű protoszablya (palas), VIII-IX. sz., 81 cm, vas, ezüst; Tarszkoje község, 9. katakomba, Kantemirova feltárása 1977-ben (az eredeti képen 117. sz. jelöli); B - szablya, X-XII. sz., 103 cm,  vas, ezüst; Zmejszkaja, 9. katakomba, Krupnova, Kuznecova feltárása 1957-ben (149. sz.) [2]; C - szablya, X-XII. sz., 90 cm,  vas, aranyozott bronz; 14. katakomba, Zmejszkaja, Krupnova, Kuznecova feltárása 1957-ben (135. sz.) [3] Ritka, hogy jó képekhez részletes régészeti és egyéb adatok is tartoznak. Hasonló alán szablyákat láthatunk a Sudár Balázs által jegyzett sorozat 3. kötetében.

  Ha már volt évzáró bejegyzés, akkor legyen évkezdő is. Főleg akkor, ha a bőség zavarával küzd az ember. Rengeteg jó témát és képet találtam az utóbbi időben. Ezeket majd fokozatosan feldolgozom: lesz pici genetika a Neparáczki cikk kapcsán (Hunni ante portas); újra előkerül a hun szablya téma; egy pompás blogban talált képeket fogom ide elmenteni, köztük egy igen ritka leletről készült képet (Mongol szablya).
_____________________________

1. Az eredeti kép itt található.

2. Képszerkesztőben mérve nincs ívmagassága. Csak a markolat dőlésszöge utal szablyára.

3. Képszerkesztőben mérve 1 cm körüli lehet a penge ívmagassága.

2017-12-30

Évzáró


   Korábban még soha nem írtam évzáró bejegyzést. 

   A 2016-os utolsó írás az általam ismert magyar nyelvű vívókönyvek listáját közölte; az egy évvel korábbi bejegyzés pedig bemutatta, hogy milyen mókás dolgokat - „vallásos ceremóniák”, „két kézre fogják a bambuszt” - írt le magyar szerző 1969-ben a kendóról. Abban a szövegrészben a személyes kedvencem a rontásüző csatakiáltás! :-D

   2014-ben az olasz vívásról mint aktuális ellenségképről írtam pár sort.

  Tervezgettem, összefoglalom az elmúlt év történéseit, a Maslow-piramisom tetején végzett munka néhany apró, látható eredményét. Aztán - némi töprengés után - úgy döntöttem, bőven elég ez a kép, ebben minden benne van, ami izgalmas volt számomra 2017-ben.

   Minden kedves olvasómnak B.ú.é.k.!

2017-12-29

Kárpátalja


  Témaként Kárpátalja már régen ott motoszkál az agytekervényeim közt. A hazai híradásokból általában csak az ottani kisebb-nagyobb bajokról értesülhet az átlag hírfogyasztó: a tiszai árvizekről, a szegénységről, az értelmiseg, munkaképes fiatalok elvándorlásáról, a kelet-ukrán háború okozta szenvedésről, mostanában pedig a botrányos nyelvtörvényről. Szerencsére néha jobb hírek is érkeznek a kárpátaljai végekről.

  Pl. arról, hogy a Nagyszőlősi járásban található egyik apró községben - a 400 lelkes Karácsfalván - elindult a baranta edzés a helyi középiskolában (Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban).

   Pár kép az edzésről: Kör | Támadás | Csoportkép |

  Meg arról, hogy februárban ebben a falucskában lesz megrendezve jövőre a XI. Balassi Kupa, ami egy nyilt szablyavívó verseny az OBSz szervezésében. Hajrá szablyavívók!

  Jó látni, hogy számos oldalletöltés történik ukrajnai IP-címekről, ami azt valószínűsíti - kárpátaljai olvasai is vannak ennek a blognak. :-)) Ennek egy érdekes bizonyítéka a Kárpátalja Baranta FB-csoport novemberi borítóképe, ahol az idei miskolci Bors Kupáról látható egy kép. ;-)
________________

1. Egy szovjet képeslap 1986-ból. (Régi kárpátaljai emlék.)

2017-12-27

Tercállás



  A topikban pont ez a téma került terítékre. A felső képen a két véglet látható: a teljesen nyújtott karú terc vívóállás Del Frate 1868-as könyvében és egy másik változat Parise 1884-es művéből. Az alsó kép pedig azt mutatja, amikor az olaszok már kialakították az egységes kardvívásukat, és azt kezdték el tanítani világszerte: Britanniától a cári Oroszországig.

  Két kép szemből mutatja a terc vívóállást (Fig. 3), valamint terc meghívást (Fig. 19). Az ábrák Barbasetti 1899-es könyvéből lettek kiollózva. (Érdekes, hogy a 19. ábra teljesen megegyezik a 24. ábrával, ami tercvédést mutatja). A kicsi képeken Leszák (1906), Arlow (1902) és Barbasetti (1899) könyveiben bemutatott tercállás látható oldalról. Határozottan meglepő, hogy milyen mértékben azonos a könyök és a törzs közötti távolság ezekben a könyvekben.

BA:  távolság a könyök és a felsőtest között pont 1 talpnyi (legyen 1 talp = 25+ cm), 1899
AR:  némileg - 5-6%-al - több, mint egy talpnyi távolság, 1902
LE:  ~1 talp, nem lehet pontosan kimérni, a vívóruha miatt nem azonosítható a könyök
GE:  pontosan 1 talp (68. ábra, Gerevich Aladár terc vívóállásban), 1944

2017-12-20

Zrínyi II.

  Magyarul Szendrei János (1857-1927) történész, régész készítette az első alaposabb összegzést a szablyáról: „Zrínyi Miklós szablyája, gyöngén görbülő aczélpengével, a melynek hosszú fokéle van. Vastagon aranyozott, egyenes keresztvasa végei felé vékonyodik és karimával ellátott gömbben végződik. A keresztvas végei felé többszögletű. A nagyon gyengén hajló, csaknem egyenes, – vászonnal és e fölött barna selyemmel bevont markolat fája két helyen át van fúrva. E lyukak szélei ezüst boglárkával vannak beszegve. A két lyukon a kardzsinor volt keresztülfűzve. Az ezüst markolat kupakján a Zrínyi-család czimere van bevésve, a melyen érdekes az, hogy az eddig ismert czimerektől eltérőleg a sisakoromdísz egy koronás növekedő sárkány. A czimer körül N C de Z (Nicolaus Comes de Zerin) és 1567 van bevésve. A fahüvely elvágott végű és aranyozott ezüst foglalványokkal bír. A csúsztató mindkét oldalán művészi arabeszk vésetekkel diszített. A vászonnal és fekete bársonynyal bevont hüvely négy hordkarikával bír. Alakja tiszta magyar, mint a minő a XVI. és XVII. században nálunk és Lengyelországban divatos volt. E kard, a hagyomány szerint Zrínyi Miklós tulajdonát képezte s mint ilyen legbecsesebb hadtörténeti ereklyéink egyike. Azonban, ha csak a markolat végébe vésett czimer volna e részben az irányadó, úgy kételyeink merülhetnek fel, mert ott az 1567. évet látjuk bevésve, már pedig Zrínyi Miklós Szigetvárnál 1566-ban esett el és így a czimer e kardba egy évvel később vésetett be, a mikor a család valamely más tagjáé volt. A bécsi udvari fegyvergyűjteményből kiállította: Ő csász. és apost. kir. Felsége.” [Arcanum] [1] [2]

 A szablyát 2016-ban - a szigetvári ostrom 450. évfordulójához kapcsolodó rendezvények keretében - állították ki a Csáktornyai Múzeumban. 1896 óta a nagyközönség nemigen láthatta Zrínyi eredeti sisakját és kardját. „- E két ereklye a harciasság és a bátorság jelképe - mondta Vlado Kalsan, a múzeum igazgatója, hozzátéve: - Mindkettőt a bécsi Művészettörténeti Múzeum kölcsönözte nekünk két hétre. Zrínyi nem pont ezekkel harcolt Szigetvárnál, ám eredetiségükhöz nem fér kétség, bizonyítottan hozzá tartoztak.
  A történet a 16. század közepéig nyúlik vissza, amikor II. Ferdinánd tiroli főherceg elhatározta, összegyűjti a kor legjelentősebb hadvezéreinek és hőseinek személyes, harci tárgyait.
[3] Majd’ másfél száz egykori harcossal lépett kapcsolatba, s kérése legtöbbjüknél meghallgatásra talált. Így Zrínyi Miklósnál, illetőleg annak családjánál, merthogy ők küldték az Innsbruck melletti udvarba a szóbanforgó tárgyakat. Hogy célba értek, az 1577-es keltezésű udvari leltár is igazolja, külön említve Zrínyi vértezetét. (...)
  Zrínyi Miklós kardjának eredetiségére vall a markolatán látható családi címer, a csáktornyai vár képével, valamint a jellegzetes sas szárnyakkal. És ott az ominózus évszám, 1562, mellette az öt gravírozott latin nagybetű: NCPPZ. Feloldásuk: „Nicolaus comites perpetui (de) Zerin” (...) Ugyancsak a tiroli főherceg érdeme, hogy Zrínyi Miklós palástja fennmaradt, amely szintén a bécsi múzeum raktárába került. A mente azonban meglehetősen rossz állapota miatt egyelőre nem állítható ki. A selyemből szőtt ruhát levél alakú, keleties motívumok díszítik. A ruhadarabot a 19. században az akkori technikai lehetőségeknek megfelelően konzerválták, ám még sokat kell dolgozniuk rajta a restaurátoknak. Bécsben tervezik, hogy mindhárom tárgyat egy ottani állandó kiállításon mutatják be.
” [Zaol] [4]

A csáktornyai kiállításon készült két kép (Wikipédia Commons):  
Szablya | Szablya és sisak | [5]

Armamentarium heroicum
  „A Habsburgok családi és uralkodói reprezentációjában írott és képi eszközök mellett nagy szerepet kapott a dinasztia műpártoló és műgyűjtő tevékenysége is. Ferdinánd főherceg az 1560-as években kezdte kialakítani az ambrasi kastély hatalmas gyűjteményét, melyben igen hangsúlyos szerepet kapott a törökellenes program; igyekeztek megszerezni a nagy csatákhoz, híres hadvezérekhez kötődő ábrázolásokat és relikviákat. A gyűjtemény alapítója kezdte előkészíteni az Armamentarium heroicum című összeállítást, mely a kincstárban őrzött páncélokat és azok egykori viselőit örökíti meg 125 metszeten. A kiadvány, amely végül csak 1601-ben jelent meg latinul, majd két év múlva német fordításban” Zrínyi Miklóst ábrázoló metszetet is tartalmazott. A rézmetszeteket Domenicus Custos – a Giovanni Fontana által készített előképek alapján – készítette. Zrínyit, a többi hírességhez hasonlóan egy szoborfülkében, alatta névtáblával ábrázolta a németalföldi művész. [Turul] [6]

Zrínyit ábrázoló rézmetszet a British Muzeum gyűjteményében.
 
A metszet leírása:
  „Portrait of Count Miklós Zrínyi; whole length, standing to left, stepping forward with his left foot, looking to left, holding axe in his right hand and sword with the left, wearing plumed, jewelled turban, ornate cloak, braded doublet, kilt and high-healed shoes, helmet lying at his foot; in ornate niche supported by pillars decorated with putti and acanthus leaves, surrounded by festoons; verso with letterpress Latin biography of the sitter, within ornate woodcut border, featuring putti holding fruits, allegorical heads, and various military objects; after Fontana. Etching and engraving

Date: ......................... 1600-1615 (c.)
Dimensions: .............. Height: 425 millimetres; Width: 292 millimetres
Purchased through:   Sotheby's (sale June 1871, lot 4486)


További olvasnivaló: Legendák és valóság: Zrínyi Miklós és Szulejmán halála

Vicces mellékszál
  „Esetleg Csontváry groteszkbe hajló képe az etalon, amelyen „a szigetvári hős egy parasztbarokk kúria előtt álldogál kényelmes testtartásban, csípőre tett kézzel, egymagában. Másik karja előrenyújtva, hihetnők, amerre a pogányt sejti, markában kurta pengéjű szablya, ám e szabja inkább tőr, sőt még inkább papírvágó kés, annál is inkább, mert ha figyelmesen vesszük, egy papírfecnit látunk a hegyére tűzve, ami ugyanúgy lehet a megboldogult Szulejmán utolsó ultimátuma, mint a mennyország térképe, és a kés nem is a törökre, hanem egy gondosan ápolt egzotikus növényre mutat az udvar közepén.” [7]
________________________________________

1.  Dr. Szendrei János: A XVI. és XVII. század hadtörténelmi emlékei. Magyarország történelmi emlékei az 1896. évi ezredéves országos kiállításon. Habsburgok kora.

2. Szendrei még 1567-es számot látott a Zrínyi-címer mellett. Kovács S. Tibor könyvében a 36. ábrán látható a szigetvári hős fegyvere. [KST, 89]

3. Az Armamentarium heroicum nevet viselő dokumentációt.

4. Mihovics József: Zrínyi kardja és sisakja - Bécsből érkeztek a szigetvári hős gróf 
    katonai ereklyéi (2016. szeptember 21.)

5. Commons összefoglaló: „Sabre of Nikola IV Šubić Zrinski (1508-1566), Ban (Viceroy) of Croatia, national hero who fell at the end of the battle of Szigetvár in Hungary, at an exhibition in Čakovec County Museum on the 450th aniversary of the battle.” A felvételeket Silverije wikipédista készítette 2016 szeptemberében a csáktornyai Muraközi Múzeumban. A sisak részletes leírása megtalálható Kovács S. Tibor könyvében.

6.  Erdős Zoltán: II. Lajos ikonográfiája a 16. században. Turul, 2014.

7. Csontváry Kosztka Tivadar: Zrínyi kirohanása Forrás: www.hung-art.hu

2017-12-19

Dusägge


Egy másik szép Dusägge (Sword Site kép).

  A Carl Beck gyűjteményben található egyik stájer szablyáról (Dusägge) már volt szó a VMH topikban (2016). A Kovács S. Tibor könyvet lapozgatva láttam meg a kard ikertestvérét. A MNM Fegyvertárában található kard annyiban különbözik a svájci gyűjteményi darabtól, hogy kissé rosszabb állapotban van, nem annyira tiszta a pengéje és kiugró fokéllel rendelkezik.

  „A 16. század második felében, elsősorban osztrák (stájer) területen nagy számban bukkantak fel dusák nevű fegyverek, amelyek többnyire sima, fokéles szablyapengével és bonyolult, a nyugati (tőr)kardokon ismeretes markolatkosárzattal voltak ellátva. A grazi tartományi hadszertárban az 1581-es évben 262 dusákat írtak össze, amelyből 200 Passauban készítettek. (...) A műtárgy kiugró fokéles pengével szerelt, amely a fok alatt futó két széles pengevájattal rendelkezik. Laposra kovácsolt keresztvasa egyik oldalt lefelé, míg a másikon felfelé hajlik. Ívelt markolatpánttal, széles, négy szív, és egy kör alakú nyílással áttört markolatvédő lemezzel, valamint hüvelyujjvédő gyűrűvel ellátott. A dusák azért is fontos szablyatípus, mert a 16. század végén, a 17. század első felében a magyar szablyán felbukkanó újítások, mint az ívelt markolatpánt (markolatkengyel), vagy a hüvelykujjgyűrű ebből a fegyvertípusból származnak.” [KST, 93]

  Az ikertestvér adatai: hossza: 90 cm, penge szélessége 3,5 cm, tömege: 1,36 kg. (A Lugosi-Temesváry könyvben is szerepel.)

  Kimondottan hasznos, hogy Beck-féle stájer szablya markolatának külső oldalát mutatja a kép, míg az ikertestvér markolatának belsejét láthatjuk. A képek alapján megállapítható, a markolatkengyel nincs összeszerelve a jellegzetes négyzet alakú markolatgombbal. (Ez leginkább a norvég képen látszik majd.) Az is jól kivehető, hogy hüvelyujjgyűrű még teljesen más, mint későbbi lengyel változat.

  Egy másik szép példány a svájci gyűjteményből: belső oldal [3]
  Két további képet sikerült találni: Dussack (Styria) [1] | Norvég tessak [2] |

Megfigyelhető, hogy norvégok számára készített változat mennyire elveszítette műtárgy jellegét, minden nagyon alapszintű és a lehető legolcsóbban elkészíthető.

Stájer szablya

  „Säbel, «Dusägge», deutsch Ende 16.Jahrhundert. Klinge mit unbekannter Meistermarke und originaler Wolfsmarke, Passau. (...) Volle Rückenklinge ( Länge 90,2 cm, Breite 3,9 cm), im Rückenbereich ein schmaler Hohlschliff, im Ort zweischneidig. (...)

Gesamtlänge: 105,3 cm Gewicht: 1340 g

Kommentar
Im 15.Jahrhundert wurde für die bei der hussitischen Volksarmee allgemein als Seitenwehr gebräuchlichen langen, hirschfängerartigen Messer oder sogenannten Krummschwerter die tschechische Bezeichnung «tesak» verwendet. Von dieser lässt sich in der im deutschen Sprachraum in der 2. Hälfte des 16. Jahrhunderts feststellbare Begriff «Dusägge», «Dussack» usw. ableiten. In dem 1570 in Strassburg erschienenen, reich illustrierten Buch des Joachim Meyer über die Fechtkunst wird eine eigentümliche Fechtwaffe mit breiter etwas gekrümmter Klinge und einem einfachen ovalen, offenen Griff, als «Dusacke», vorgestellt. Das Fechten mit dieser Waffe scheint eine deutsche Spezialität gewesen zu sein.

Neben dieser einfachen Fechtwaffe haben wir seit dem letzten Viertel des 16. Jahrhunderts Kenntnis von einem Griffwaffentyp mit einer kräftigen, säbelartigen Klinge, der mit einem Degengefässen ausgestattet in zeitgenössischen Inventaren als «Dusägge» oder «Säbel auf Teutsch gefasst» aufgeführt wird. Es war die Steiermark, die im Zeichen der Türkenabwehr unter Erzherzog Karl II. (reg.1564-1590) u.a. in Graz ein neues Zeughaus erhielt, Waffen aller Art ankaufte, darunter auch zahlreiche Dusäggen. Bis auf eine Lieferung von 40 Dussägen aus Passau, welche 1579 den dortigen Messerschmieden Conrad Meisgen und Michel Eckhart bezahlt wurden, traten als Dusäggen-Lieferanten des Grazer Zeughauses ausschliesslich ansässige Klingenschmiede und Schwertfeger in Erscheinung. Von der Hand steirischer Klingenschmiede stammen nachweislich gegen 700 in obrigkeitlichem Auftrag hergestellte Dusäggenklingen. Das Grazer Zeughausinventar von 1594 erwähnt 1370 «Gemeine Seitenwehr»,, es dürfte sich um dabei um Dusäggen gehandelt haben.
 
Die vorliegende Waffe weist sich dank der typischen, «gemeisselten» und tauschierten Wolfsmarkentauschierung als ein Passauer Produkt aus. Eine gleiche Marke, ein Wappenschild mit ungedeutetem Zeichen, erscheint auf einem Zweihänder um 1590 aus dem Zeughaus der Stadt Wien. Auf steiermärkischen Dusäggen deren Klingen zumeist einen verbreiterten, zweischneidigen Ort, einen sog. «Jelman» aufweisen, findet man keine Nachahmungen der Passauer Wolfsmarke.

Die Klingenschmiede, Messerer und Schwertfeger des exportorientierten Passau nahmen in Kenntnis der Nachfrage die Dusägge als eine eher bäuerliche Waffe im letzten Viertel des 16. Jahrhunderts in ihr Produktionsprogramm auf. Durch Einkäufe Dänemarks 1617/18 unter König Christian IV. (reg. 1588-1648) in Deutschland verbreitete sich die Dusägge in grosser Zahl bis nach Norwegen. Als Waffe der norwegischen Bauern behielt die Dusägge mit der norwegischen Bezeichnung « thisack, tesack» ihren angestammten Namen. (...)
” [Beck]
__________________________________________

1. Az olasz wikipédia dussack szócikkében található a kép, és szintén stájeországi a kard.

2. Commons kép: „A German-style sabre or dusack (tessak), dated to the late 16th century (c. 1570-1590), kept in the Nordic Museum, Stockholm (image no. NF.2010-0624). Norsk Folkemuseum, via digitaltmuseum.no.” A Beck-gyűjtemény fenti német szövege is említi a norvég tesack nevű kardokat.

3. Ha jól látom, akkor a pengén felfedezhető a passaui farkas.